tudom nem szép dolog, de mindig jókat nevetek magamban azon amikor anyám ismerkedik a neten külföldi formákkal. mindig szépen megkér hogy fordítsam le neki a leveleit, de hála az égnek a legelképzelhetetlenebb időpontokban. az egészben a legviccesebb természetesen mégsem ez, vagy az ahogy leírják a másiknak hogy hogyan mennének végig egymáson, hanem az hogy mind a ketten tőmondatokban beszélnek, mintha a másik kifejezetten egy óvodáshoz beszélne. “nagyon tetszel. remélem te is így érzel. küldj még képet.” én az egészből persze csak azt a tanulságot vontam le, hogy anyám ezért még nagyon sokkal fog nekem jönni